6/29/2015

Let me... 11. Fejezet

Sors

(Zoe)

Az idő fájón múlik és pörög. Van, akinek a megújulást, az új életet hozza, van, akinek azt, hogy boldogságát hátrahagyva belesimul a mindennapok szürkeségébe és tudomásul veszi, hogy a sorsát nem ő irányítja. A bátyám számára az idő egy új reményt adott. Az én számomra viszont egészen mást tartogatott.
Vajon egy nő mennyit áldozhat fel azért, hogy a boldogság illúzióját megkapja? Vajon Matthew tényleg boldoggá tudna tenni vagy csak a boldogság illúzióját tudja számomra nyújtani? Keserédes érzés fog el minden egyes alkalommal, mikor estélyit kell próbálnom, hogy csinos kirakatbabaként betöltsem Matthew mellett „méltó” helyem… de vajon egy nő elmehet-e odáig, hogy a boldogság illúziójáért akár még azt is bevállalja, hogy legbelül, a lelke legmélyén minden egyes boldog mosoly közben darabokra törik és elkezd zokogni… nem fog-e akkor már annyira sérülni a jelleme, hogy egy jól öltözött ribanccá válik végül? A válasz egyszerű: ők is csak nők… ők is kezdik valahol, de a befejezésük csak is és kizárólag 3 fajta lehet: rászoknak a drogra, kiöregszenek a szakmából, vagy valahol az árokban találják meg őket.
Na és mi van a felsőbb réteg ribancaival? A csinos fiatal feleségekkel, akik az esküvői ruhájuk próbája közben zokognak rég nem látott szerelmük miatt, majd hozzámennek egy férfihez, akiről úgy gondolják, hozzájuk való. Azt hiszem, én ebbe a rétegbe tartozom. Szorító görcs markolássza gyomrom, ahogy a gyönyörű, hófehér ruha immár teljesen kész állapotában ráomlik testemre. Úgy érzem, a pihe könnyű anyag mázsás súlyként nehezedik testemre. Fojtogat. Megrémiszt és tehetetlenné tesz. Félek. Félek tőle, hogy mikor megkérdezi a pap „Zoe Young, akarod az itt megjelent, Matthew Wang-ot hites férjedül? Kitartasz mellette jóban-rosszban, egészségben-betegségben?” én csak annyit fogok összemakogni, halkan, alig érthetően „Igen”. Igazából nem Matthew-t akarom, hanem a boldogságot. Abban a pillanatban, amikor kimondom az igent egy hét múlva én a boldogság illúziójával fogok összeházasodni, nem a hőn szeretett férfivel.
Ahogy ez tudatosul elmémben, észreveszem, hogy rajtam kívül még Matthew anyukája, anya és a húgom is ott van a próbateremben és elkezdek szédülni.
- Vizet, gyorsan! – kiáltja anya és utánam ugrik, hogy elkapjon.
- Itt a víz, asszonyom! – siet oda hozzánk egy megtermett pohár vízzel az egyik kétségbeesett arcú eladó.
- Jól vagy kislányom? – kérdezte anya, mire én a vízért nyúltam és bólintottam egyet.
- Kicsit szédelgek mostanában, meg hányingerrel kelek, de biztos, hogy csak az előkészületek miatt. – eresztettem meg egy szégyenlős félmosolyt anyám felé.
- Innen megyünk a nőgyógyászomhoz! – jelentette ki anya megdermedt arckifejezéssel.
- Ön terhes. – jelentette ki az orvos.
- E-ez b-bitos? – dadogtam ijedten.
- Igen. A 17. hétben jár már kisasszony. Csodálkozom, hogy eddig nem tűnt fel önnek. Rendszeres a menzesz-e? – kezdett puhatolózni az orvos.
- Igen. Minden egyes hónapban megjött. Igaz, hogy nem olyan erősen, de volt vérzésem. – mondtam immár falfehéren.
- Akkor bent kéne, hogy tartsam egy pár napig, mert ez így nincs rendjén! – mondta.
- Egészen pontosan meddig? –kérdeztem.
- Hétfőig. – vágta rá az orvos.
- Szombaton lesz az esküvőm… - suttogtam.
- Az esküvőre elmehet, de előtte is és utána is bent kell feküdnie. – mondta az orvos, majd elköszönt.
- Gyere haza… - suttogtam a telefonba, mikor felvette Matthew.
- Baj van? – kérdezte ijedten.
- Igen… - zokogtam el magam a telefonba. – Gyere haza! – mondtam neki immár zokogva.
- Azonnal rohanok. – mondta, majd a telefon halk zúgása jelezte számomra, letette.
Az az egy óra volt életem leghosszabb órája, mikor a kanapén ülve, mobilomat szorongatva vártam Matthew-t, hogy haza érjen az egyetemről. Könnyeim halkan potyogtak, a világ bezáródott előttem. Nem tudtam gondolkozni, létezni, semmit… semmit nem tudtam csinálni. A távolban hallottam a kocsiajtó csapódását, majd 10 másodperc múlva hallottam, amint feltépi Matthew a bejárati ajtót. Ledobta az előszobában a táskáját és lihegve rohant oda hozzám. Lerogyott elém és magához ölelt. Úgy ölelt, hogy egy percre elhittem, egész életemben meg fog védeni és egész életemben boldog leszek vele.
- Mi történt? – kérdezte idegesen.
- M…ma voltam a nőgyógyásznál… - kezdtem bele, mire Matthew arca komorrá változott.
- Ugye, nincs semmi baj?! – kérdezte riadtan.
- 17 hetes terhes vagyok. – mondtam ijedten.
- Kicsim! – ölelt magához boldogságában. – Édesem! – fogta kezei közé az arcom és örömkönnyeket ejtve vadul megcsókolt.
- Örülsz? – kérdeztem boldogan.
- Persze, hogy örülök! – mondta sugárzó arccal. – Mostantól ti vagytok az életem. – mondta és megsimította hasam. – De hogy nem vettük észre? – kérdezte és elkezdte tanulmányozni a hasam.
- Ha jobban megnézzük itt egy kicsit meg van duzzadva a hasad. És kőkemény. Észre kellett volna vennünk! – kezdte tapogatni a hasam. – Már azt is lehet tudni, hogy fiú vagy lány? – tette fel a fontos kérdést.
- Igen. De nem akartam nélküled megtudni. Azt mondtam az orvosnak, hogy délután úgyis vissza kell mennem, jössz velem és majd akkor megnézzük. – válaszoltam.
- Miért kell visszamenned? – kérdezte ijedten.
- Mert volt menzeszem az utóbbi 3 hónapban és ki akar vizsgálni az orvos. De nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! – fogtam arcát kezeim közé és adtam neki egy hosszú, nyugtató csókot.

(Drake)

Szúrja a szemem a reggeli nap sugara, ami már megint más ágyban ébreszt. Mellettem egy pucér lány fekszik csípőjén hanyagul átdobva a takarót, a padlón a ruháink, az éjjeliszekrényen, a mobilom.„5 nem fogadott hívás. Feladója: Mia” áll a kijelzőn. - A kurva életbe! De rohadtul fáj a fejem! – szitkozódtam magamban és kimásztam az ágyból, hogy visszahívjam Miát.- Nem hííííívtáááál estee! – szólt bele nyávogva a telefonba.- Mert sok dolgom volt. – válaszoltam rekedtes hangon.- Már megint valamelyik ottani nőddel voltál, igaz?! – kérdezte komor hangon.- Nem. Ez most új. Fogalmam sincs, kicsoda. – mondtam félvállról. – Asszem, összeszedem magam és lelépek, mielőtt még felkel. Ha sikerült elszöki, hívlak. Puszi! – zártam rövidre beszélgetésünk és kinyomtam. Mikor visszamentem a szobába, még aludt a lány, aki kísértetiesen hasonlított Zoera. Talán, még mindig őt szeretem. Talán mindig is őt fogom szeretni és őt fogom keresni mindegyik lányban, mikor részeg vagyok. Ezen gondolkozva összeszedtem a cuccaim, egy cetlire ráírtam, hogy el kellett sietnem és aláírtam valami légből kapott kamu névvel. Sokszor csinálom ezt mostanában. Igazából már tök jól megy. Ahogy kiléptem a régi építésű bérházból, kapucnim a fejembe húztam és haza indultam. 
- Szia Mia! Leléptem. – szóltam a telefonba, mikor felvette.- Még aludt? – kérdezte a kicsi lány.- Igen.  Hétvégén haza megyek. Nem muszáj találkoznod velem, azok után, hogy tudod, miket művelek itt. – mondtam neki.- Nem érdekel, mit művelsz ott, amíg ide el nem jut a híre! – mondta lemondón a naiv kicsi lány. Mikor Zoeval vége lett, valami megreccsent bennem, ami után már soha nem fogok tudni olyan életet élni, mint mielőtt Zoeval lettem volna, de szegény, naiv, kicsi Mia ezt nem fogja fel és elvakultan szerelmes belém azok után is, hogy egyszer már elhagytam Zoe-ért és ugyan már soha nem tudnék bízni Zoe-ban, de még mindig ugyan úgy elhagynám érte Miát, mert nekem Zoe az egyetlen és helyettesíthetetlen szerelmem. Ez több mint puszta tini láng… ez valódi szerelem volt és lesz mindörökké… amíg csak élünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése