Sors
(Zoe)
Az idő fájón múlik és pörög. Van, akinek a megújulást, az új
életet hozza, van, akinek azt, hogy boldogságát hátrahagyva belesimul a
mindennapok szürkeségébe és tudomásul veszi, hogy a sorsát nem ő irányítja. A
bátyám számára az idő egy új reményt adott. Az én számomra viszont egészen mást
tartogatott.
Vajon egy nő mennyit áldozhat fel azért, hogy a boldogság illúzióját megkapja? Vajon Matthew tényleg boldoggá tudna tenni vagy csak a boldogság illúzióját tudja számomra nyújtani? Keserédes érzés fog el minden egyes alkalommal, mikor estélyit kell próbálnom, hogy csinos kirakatbabaként betöltsem Matthew mellett „méltó” helyem… de vajon egy nő elmehet-e odáig, hogy a boldogság illúziójáért akár még azt is bevállalja, hogy legbelül, a lelke legmélyén minden egyes boldog mosoly közben darabokra törik és elkezd zokogni… nem fog-e akkor már annyira sérülni a jelleme, hogy egy jól öltözött ribanccá válik végül? A válasz egyszerű: ők is csak nők… ők is kezdik valahol, de a befejezésük csak is és kizárólag 3 fajta lehet: rászoknak a drogra, kiöregszenek a szakmából, vagy valahol az árokban találják meg őket.
Na és mi van a felsőbb réteg ribancaival? A csinos fiatal feleségekkel, akik az esküvői ruhájuk próbája közben zokognak rég nem látott szerelmük miatt, majd hozzámennek egy férfihez, akiről úgy gondolják, hozzájuk való. Azt hiszem, én ebbe a rétegbe tartozom. Szorító görcs markolássza gyomrom, ahogy a gyönyörű, hófehér ruha immár teljesen kész állapotában ráomlik testemre. Úgy érzem, a pihe könnyű anyag mázsás súlyként nehezedik testemre. Fojtogat. Megrémiszt és tehetetlenné tesz. Félek. Félek tőle, hogy mikor megkérdezi a pap „Zoe Young, akarod az itt megjelent, Matthew Wang-ot hites férjedül? Kitartasz mellette jóban-rosszban, egészségben-betegségben?” én csak annyit fogok összemakogni, halkan, alig érthetően „Igen”. Igazából nem Matthew-t akarom, hanem a boldogságot. Abban a pillanatban, amikor kimondom az igent egy hét múlva én a boldogság illúziójával fogok összeházasodni, nem a hőn szeretett férfivel.
Ahogy ez tudatosul elmémben, észreveszem, hogy rajtam kívül még Matthew anyukája, anya és a húgom is ott van a próbateremben és elkezdek szédülni.
- Vizet, gyorsan! – kiáltja anya és utánam ugrik, hogy elkapjon.
- Itt a víz, asszonyom! – siet oda hozzánk egy megtermett pohár vízzel az egyik kétségbeesett arcú eladó.
- Jól vagy kislányom? – kérdezte anya, mire én a vízért nyúltam és bólintottam egyet.
- Kicsit szédelgek mostanában, meg hányingerrel kelek, de biztos, hogy csak az előkészületek miatt. – eresztettem meg egy szégyenlős félmosolyt anyám felé.
- Innen megyünk a nőgyógyászomhoz! – jelentette ki anya megdermedt arckifejezéssel.
Vajon egy nő mennyit áldozhat fel azért, hogy a boldogság illúzióját megkapja? Vajon Matthew tényleg boldoggá tudna tenni vagy csak a boldogság illúzióját tudja számomra nyújtani? Keserédes érzés fog el minden egyes alkalommal, mikor estélyit kell próbálnom, hogy csinos kirakatbabaként betöltsem Matthew mellett „méltó” helyem… de vajon egy nő elmehet-e odáig, hogy a boldogság illúziójáért akár még azt is bevállalja, hogy legbelül, a lelke legmélyén minden egyes boldog mosoly közben darabokra törik és elkezd zokogni… nem fog-e akkor már annyira sérülni a jelleme, hogy egy jól öltözött ribanccá válik végül? A válasz egyszerű: ők is csak nők… ők is kezdik valahol, de a befejezésük csak is és kizárólag 3 fajta lehet: rászoknak a drogra, kiöregszenek a szakmából, vagy valahol az árokban találják meg őket.
Na és mi van a felsőbb réteg ribancaival? A csinos fiatal feleségekkel, akik az esküvői ruhájuk próbája közben zokognak rég nem látott szerelmük miatt, majd hozzámennek egy férfihez, akiről úgy gondolják, hozzájuk való. Azt hiszem, én ebbe a rétegbe tartozom. Szorító görcs markolássza gyomrom, ahogy a gyönyörű, hófehér ruha immár teljesen kész állapotában ráomlik testemre. Úgy érzem, a pihe könnyű anyag mázsás súlyként nehezedik testemre. Fojtogat. Megrémiszt és tehetetlenné tesz. Félek. Félek tőle, hogy mikor megkérdezi a pap „Zoe Young, akarod az itt megjelent, Matthew Wang-ot hites férjedül? Kitartasz mellette jóban-rosszban, egészségben-betegségben?” én csak annyit fogok összemakogni, halkan, alig érthetően „Igen”. Igazából nem Matthew-t akarom, hanem a boldogságot. Abban a pillanatban, amikor kimondom az igent egy hét múlva én a boldogság illúziójával fogok összeházasodni, nem a hőn szeretett férfivel.
Ahogy ez tudatosul elmémben, észreveszem, hogy rajtam kívül még Matthew anyukája, anya és a húgom is ott van a próbateremben és elkezdek szédülni.
- Vizet, gyorsan! – kiáltja anya és utánam ugrik, hogy elkapjon.
- Itt a víz, asszonyom! – siet oda hozzánk egy megtermett pohár vízzel az egyik kétségbeesett arcú eladó.
- Jól vagy kislányom? – kérdezte anya, mire én a vízért nyúltam és bólintottam egyet.
- Kicsit szédelgek mostanában, meg hányingerrel kelek, de biztos, hogy csak az előkészületek miatt. – eresztettem meg egy szégyenlős félmosolyt anyám felé.
- Innen megyünk a nőgyógyászomhoz! – jelentette ki anya megdermedt arckifejezéssel.
- Ön terhes. – jelentette ki az orvos.
- E-ez b-bitos? – dadogtam ijedten.
- Igen. A 17. hétben jár már kisasszony. Csodálkozom, hogy eddig nem tűnt fel önnek. Rendszeres a menzesz-e? – kezdett puhatolózni az orvos.
- Igen. Minden egyes hónapban megjött. Igaz, hogy nem olyan erősen, de volt vérzésem. – mondtam immár falfehéren.
- Akkor bent kéne, hogy tartsam egy pár napig, mert ez így nincs rendjén! – mondta.
- Egészen pontosan meddig? –kérdeztem.
- Hétfőig. – vágta rá az orvos.
- Szombaton lesz az esküvőm… - suttogtam.
- Az esküvőre elmehet, de előtte is és utána is bent kell feküdnie. – mondta az orvos, majd elköszönt.
- E-ez b-bitos? – dadogtam ijedten.
- Igen. A 17. hétben jár már kisasszony. Csodálkozom, hogy eddig nem tűnt fel önnek. Rendszeres a menzesz-e? – kezdett puhatolózni az orvos.
- Igen. Minden egyes hónapban megjött. Igaz, hogy nem olyan erősen, de volt vérzésem. – mondtam immár falfehéren.
- Akkor bent kéne, hogy tartsam egy pár napig, mert ez így nincs rendjén! – mondta.
- Egészen pontosan meddig? –kérdeztem.
- Hétfőig. – vágta rá az orvos.
- Szombaton lesz az esküvőm… - suttogtam.
- Az esküvőre elmehet, de előtte is és utána is bent kell feküdnie. – mondta az orvos, majd elköszönt.
- Gyere haza… - suttogtam a telefonba, mikor felvette
Matthew.
- Baj van? – kérdezte ijedten.
- Igen… - zokogtam el magam a telefonba. – Gyere haza! – mondtam neki immár zokogva.
- Azonnal rohanok. – mondta, majd a telefon halk zúgása jelezte számomra, letette.
- Baj van? – kérdezte ijedten.
- Igen… - zokogtam el magam a telefonba. – Gyere haza! – mondtam neki immár zokogva.
- Azonnal rohanok. – mondta, majd a telefon halk zúgása jelezte számomra, letette.
Az az egy óra volt életem leghosszabb órája, mikor a kanapén
ülve, mobilomat szorongatva vártam Matthew-t, hogy haza érjen az egyetemről.
Könnyeim halkan potyogtak, a világ bezáródott előttem. Nem tudtam gondolkozni,
létezni, semmit… semmit nem tudtam csinálni. A távolban hallottam a kocsiajtó
csapódását, majd 10 másodperc múlva hallottam, amint feltépi Matthew a bejárati
ajtót. Ledobta az előszobában a táskáját és lihegve rohant oda hozzám.
Lerogyott elém és magához ölelt. Úgy ölelt, hogy egy percre elhittem, egész
életemben meg fog védeni és egész életemben boldog leszek vele.
- Mi történt? – kérdezte idegesen.
- M…ma voltam a nőgyógyásznál… - kezdtem bele, mire Matthew arca komorrá változott.
- Ugye, nincs semmi baj?! – kérdezte riadtan.
- 17 hetes terhes vagyok. – mondtam ijedten.
- Kicsim! – ölelt magához boldogságában. – Édesem! – fogta kezei közé az arcom és örömkönnyeket ejtve vadul megcsókolt.
- Örülsz? – kérdeztem boldogan.
- Persze, hogy örülök! – mondta sugárzó arccal. – Mostantól ti vagytok az életem. – mondta és megsimította hasam. – De hogy nem vettük észre? – kérdezte és elkezdte tanulmányozni a hasam.
- Ha jobban megnézzük itt egy kicsit meg van duzzadva a hasad. És kőkemény. Észre kellett volna vennünk! – kezdte tapogatni a hasam. – Már azt is lehet tudni, hogy fiú vagy lány? – tette fel a fontos kérdést.
- Igen. De nem akartam nélküled megtudni. Azt mondtam az orvosnak, hogy délután úgyis vissza kell mennem, jössz velem és majd akkor megnézzük. – válaszoltam.
- Miért kell visszamenned? – kérdezte ijedten.
- Mert volt menzeszem az utóbbi 3 hónapban és ki akar vizsgálni az orvos. De nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! – fogtam arcát kezeim közé és adtam neki egy hosszú, nyugtató csókot.
- Mi történt? – kérdezte idegesen.
- M…ma voltam a nőgyógyásznál… - kezdtem bele, mire Matthew arca komorrá változott.
- Ugye, nincs semmi baj?! – kérdezte riadtan.
- 17 hetes terhes vagyok. – mondtam ijedten.
- Kicsim! – ölelt magához boldogságában. – Édesem! – fogta kezei közé az arcom és örömkönnyeket ejtve vadul megcsókolt.
- Örülsz? – kérdeztem boldogan.
- Persze, hogy örülök! – mondta sugárzó arccal. – Mostantól ti vagytok az életem. – mondta és megsimította hasam. – De hogy nem vettük észre? – kérdezte és elkezdte tanulmányozni a hasam.
- Ha jobban megnézzük itt egy kicsit meg van duzzadva a hasad. És kőkemény. Észre kellett volna vennünk! – kezdte tapogatni a hasam. – Már azt is lehet tudni, hogy fiú vagy lány? – tette fel a fontos kérdést.
- Igen. De nem akartam nélküled megtudni. Azt mondtam az orvosnak, hogy délután úgyis vissza kell mennem, jössz velem és majd akkor megnézzük. – válaszoltam.
- Miért kell visszamenned? – kérdezte ijedten.
- Mert volt menzeszem az utóbbi 3 hónapban és ki akar vizsgálni az orvos. De nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! – fogtam arcát kezeim közé és adtam neki egy hosszú, nyugtató csókot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése