Let me... 6. Fejezet

On the way to your Heart
-
Úton a szívedhez
(Drake)

Idegen illat csapja meg az orrom, mikor kezdek magamhoz térni. Az ágynak furcsa illata van. Olyan, mint… mint Zoe parfüme. Fura mód vakítja még csukva is a szememet a nap és valami nagyon nyomja a karom. Kelletlenül kinyitom a szemem és megpillantom Őt. Fáradtan szuszog a karomon feküdve, hosszú haja gyönyörűen terül el kettőnk között az ágyon, amit beborított parfümének illata. Lassan ébredezett. Egyre mélyebbeket szuszogott és egyre többet mozgott. Odahúzódtam hozzá, majd  megcsókoltam vállát, mire ő egy édes mosoly kíséretében felém forította fejét és megcsókolt.
- Reggelt! – suttogta, majd visszafordult és hozzám nyomta testét, amiről csak most fedeztem fel, hogy meztelen… és nem csak az agyam vette észre. Neki nyomta fenekét, mire én magamhoz öleltem és megmarkoltam mellét, amire csak egy nagy sóhajjal válaszolt és nekem nyomta magát annyira közel, hogy önkéntelenül is elkezdtem mozogni. Pillanatokon belül éreztem, ennél nem is lehetnénk közelebb egymáshoz. Visszafolytott nyögdécselésbe kezdtünk és egyre hevesebben faltuk egymást, amit csak egy távoli hang zavart meg.

- Drake! – rázott fel izzasztó álmomból egy aranyos hang.
- Jó reggelt! – köszöntem Miának, mikor kinyitottam szemem és láttam, amint hatalmas szemeivel nézi az arcom.
- Mit álmodtál? – kérdezte tőlem és csak ekkor jöttem rá, hogy a könyvtár kanapéján aludtam el dupla lyukas órában Mia ölében fekve.
- Semmi különöset. Miért kérded? – kérdeztem gyanakvóan. Nem akartam, hogy tudja, Zoéról álmodtam, vagy hogy nem bírok tőle elszakadni, azt meg főleg, nem akarom, hogy tudja, vele tartok New York-ba.
- Mert nagyon hevesen szuszogtál és izzadt a homlokod és… -mondta, fülig pirulva és két mutató ujját aranyosan össze-össze érintve zavarában – izé… nézz le… - nyögte utána, mire észrevettem, hogy álmom hatással volt a testemre.
- Semmi különöset nem álmodtam. Nyugi! – mondtam neki, miközben felültem és az ölembe húztam.
- Ugye nem probléma, hogy még nem akarok olyanba bele menni egy jó ideig?! – kérdezte üveges tekintettel.
- Nem. – válaszoltam és elsimítottam haját a szeméből. – Ráérünk! – tettem hozzá és adtam neki egy puszit, majd felkaptam a cuccaimat és elmentem órára miután még annyit mondtam neki, hogy ne felejtse el, hogy New York-ban leszek a bátyámmal a hétvégén.

- Szia! – köszöntem Zoenak, mikor beszálltam a kocsijába.
- Dobd hátra a táskád! – mondta, majd hátra néztünk és láttam a táskáját pihenni a hátsó ülésen.
- Milyen napod volt? – kérdeztem miután elindultunk, de nem válaszolt. – Hogy vagy? – tettem fel neki a következő kérdést, de arra se válaszolt, aztán mégis csak megszólalt: - A kesztyűtartóban van egy pendrive. Vedd ki légyszi, és tedd be a rádióba! – mondta.
- Nem válaszolsz? – kérdeztem meglepetten, de tettem, amit mondott.
- Nem szeretek feldúlan vezetni és nem szeretek vezetés közben beszélni. – jelentette ki. – De ha már muszáj valamit megtennem a kettő közül, inkább vezetek, minthogy még beszélnem is kelljen. – folytatta, így zenehallgatásra ítélt 4 órán keresztül. 4 óra múlva elértük Jacksonville-t, ahol Zoe anyjának a nyári lakja volt, így onnan nem mentünk tovább.

- Bírod a pasikat? – kérdezte Zoe, mikor kecsesen belépett a nyárilak ajtaján és ledobta a táskáját a kanapéra. – Én bírom. – mondta és odalépett a minibárhoz. – Jack, Jim, Jin – mondta kacagva, miközben kipakolta őket a bárpultra. – Csupa J-betűs. – állapította meg, majd dobott pár darab jégkockát két pohárba és megkínált egy pohár Jack Daniel’s-el.  Pár órával és jónéhány elfogyasztott pohárnyi piával később meglehetősen oldott lett a hangulat köztünk.

- Régen eléggé visszahúzódó voltam. – mondta Zoe, kicsit becsiccsentve. – Anyám mindig arra nevelt, hogy a nő édes, kedves, aranyos, okos, de nem fennhéjázó, nem beképzelt, nem makacs és semmiféleképpen nincs saját akarata… - keserű mosoly kúszott arcára. – Talán pont ezért működik olyan jól a házasságuk. Anyám mindent eltűr azért cserébe, hogy lehet egy ilyen kis házikója, egy jólcsengő neve és egy látszatboldog családja. Ha Meli nem születik meg, ők már nem lennének együtt. Meli…. ő egy igazi kis tündér. Ő a mi családunk megmentője. – mondta könnybe lábadt szemekkel. – Tudod, azért akartam, hogy velem gyere, mert nem fogom bírni végighallgatni, amint azt mondják, a húgom haldoklik. Kell valaki, aki ott legyen mellettem és megvédjen… megvédjen önmagamtól! – mondta, majd arcát kezeibe temette és elkezdett zokogni. Soha nem gondoltam volna, hogy Zoe ennyire össze van törve. Magamhoz öleltm a magzatpózba összkuporodott zokogó lányt és az járt a fejemben, hogy segítsek neki valahogy. Lassan elmelte arcától a kezét és nyakamba kapaszkodott majd adott egy könnytől ázó csókot. Olyan szívszorító volt. Olyan szívbemarkoló, ahogy a zokogó Zoe akár csak egyetlen szó nélkül is, csupán a mozdulataival érzékeltette velem, mennyire szüksége van rám. Nem bírtam magamal. Visszacsókoltam , majd nem sokkal később már a földön volt a pólóm és az ő kenője. Kicsivel ez után már meztelenül feküdtünk a kicsi kanapén és kényeztettük egymást.
- Akarlak! – suttogta fülembe, sírástól remegő hangon, mire én magamhoz öleltem és megadtam neki, amire vágyott.

Nem mondom, hogy nem jött gyorsan a beteljesülés édes érzése. Nagyjából fél óra múlva lihegve dőltem rá Zoera, ő pedig betakart minket azzal a pléddel, ami a kanapé háttámláján volt.
- Neked nem ez volt az első, igaz? – kérdezte tőlem, miközben hajamba túrt.
- Neked sem. – válaszoltam neki, mire elkerekedett a szeme, aztán elpirult.
- De. – válaszolt kurtán. Láttam az arcán, hogy azt sse tudja, hogy rejtőzzön el előlem.
- Nem számít! – nyugtattam és hosszan, érzékien megcsókoltam. – Felviszlek a szobádba! – mondtam, aztán becsavartam a plédbe és felvittem. Szinte rögtön elaludt, amint betakartam, így nekem volt időm rá, hogy telefonáljak. Kikerestem a nevet és rányomtam a hívás gombra. Nem bírom ezt tovább csinálni. Nem bírom megjátszani azokat az érzelmeket, amik nem igazak.
- Sziaaa! – mondta álmosságtól elnyújtott hangon.
- Szia Mia. Felébresztettelek? – kérdeztem tőle suttogva.
- Igen. De nem baj. Miért suttogsz? Biztos alszik már a bátyád, igaz?! – kérdezte a maga kis aranyos hangján.
- Igen alszik, de nem a bátyámmal vagyok. – mondtam neki.
- Tudom. Láttam, amikor beszélltál a kocsijába… - mondta, majd kinyomott.
- Tudtad… - mondtam elkerekdett szemekkel az immáron búgó telefonnak.