Let me 2. fejezet

HALLOWEEN

(DRAKE)

Három női kacaj törte meg a késő őszi éjszaka tompa zajait. Kissé be voltak csípve, de még tudták, mit csinálnak. Felém tartottak. Én, szokásomhoz híven, megint eljöttem bulizni a legjobb barátommal, de csak ültem egy asztalnál és csendesen iszogattam. Nem szerettem a zajt. Nem szerettem bulizni, de Matt megint elrángatott magával. Egyre közelebb jöttek a lányok, majd beléptek a club üvegajtaján, aztán levették magukról a dzsekijeiket és odamentek a bárpulthoz. Egy feltűnően gyönyörű lány mosolya ragadta meg a pillantásom. Matt persze már rá is röppent az egyik csajra a három közül, aki viszonozta is a közeledést, majd három óra múlva már el is tűntek. Odajött hozzám az előbb említett gyönyörűség és az erős félhomályban csak akkor jöttem rá, ki az, mikor leült és köszönt.
- Szia Drake! – mosolygott rám Zoe. Idegesítő picsa. A fejébe vette, h kedvelni fogom, Matt pedig asszisztál is hozzá.
- Igen, persze, leülhetsz! – mondtam neki gunyorosan. – Mondd, - folytattam. – te nem hallottál még olyanról, h megkérdezni valamit? – kérdeztem.
- Minek?! Úgyis elhajtanál a francba. – mondta. – Gyere! – majd kézen ragadott és behúzott a tánctérre. Nem szerettem táncolni… igazából nem is nagyon tudtam. Persze őt ez nem zavarta. Kecsesen illegette magát előttem és csípőjére tette a kezem.
- Mozogj velem és nem lesz gáz! – kiabálta a hangos zenében.
- Ki mondta, hogy akarok veled táncolni? – kérdeztem, de közben már elkezdtem vele mozogni.
- Nem mondta senki, de ellened a legjobb, ha rámenősen támadok. – válaszolta. Megőrjít ezzel a hideg magabiztosságával… kinek képzeli ez a csaj magát? Egy istennőnek? Lassúra váltott a zene és megfordult, majd belekapaszkodott a nyakamba. Eléggé zavarba hozott. Enyhén piros arccal bámultam Zoe-t, aki szégyenlősen lesütötte a fejét.
- Na, mi van Miss Magabiztosság? Szégyenlősek lettünk? – gúnyolódtam vele.
- Ki mondta, hogy csak neked szabad?! – förmedt rám. – Ne nézz már annyira azokkal a szemekkel! Elolvadok! – mondta… és bamm… megint támadott.
- Rendben. Belemegyek. – mondtam, mire felkapta a fejét. – A harcba. Belemegyek a harcba veled. – folytattam. – Te meg akarsz szerezni, ám legyen, meglátjuk melyikünk fog jobban megőrülni a másikért! – mondtam neki, mire ő megcsókolt. Gyors, alig észrevehető csókocska volt, de forró ajkának érintése ráégett a számra. Nem győzhetek. Ellene nem.
- Ha harc, hát legyen harc! – mondta, majd rám vigyorgott.
- Gyere! – mondtam neki és kézen fogva elvezettem a tánctérről, fel a tetőre, ahol ki volt pakolva pár lampion és rattanszékek.
- Miért hoztál ide? – kérdezte.
- Mert itt csend van. Már zúgott a fejem a zenétől és amúgy is beszélgetni szerettem volna veled! – válaszoltam neki lazán, és leültem egy székre. 2 órán keresztül be sem állt a szája. Én kérdeztem, ő válaszolt majd visszakérdezett.
- Aranyos vagy! Nem értem, a suliban miért kell olyan beképzelt picsaként viselkedned… - nyugtáztam beszélgetésünk végén.
- Mert különben eltaposnak és egy olyan kis szürke egér leszek, mint amilyen voltam az általánosban. – válaszolta. Nem is tagadtam meglepettségem.
- Te?! Szürke egér? – kérdeztem. Nem nagyon akartam elhinni. Észre se vettük a nagy beszélgetésben, de a nap már felkelőben volt. – Hazakísérlek! – mondtam neki, majd felálltam a székből és elindultam lefelé. Némán követett.
- Köszönöm, hogy elszórakoztattál egész éjszaka! – mondta. – Ha nem akarsz velem jóban lenni, nem kell. Nem kell harcolnunk. – mondta. Lágy csókot leheltem homlokára, majd hátat fordítottam neki és elindultam. – Drake! – szólt utánam, mire én megfordultam.
- Igen?! – kérdeztem vissza.
- Nem jössz be egy kicsit? – kérdezte félénken.
- Éppen bemehetek. – válaszoltam neki és zsebre dugott kézzel lazán besétáltam.
- Kérsz egy teát? Vagy valami reggelit? Én farkaséhes vagyok! – mondta és elővett egy pár alapanyagot valami ételhez.
- Főzni akarsz? – kérdeztem tőle meglepetten.
- Igen. Tudok főzni. – válaszolta, amin én tényleg meglepődtem. Zoe… tud főzni… na jó… talán még emésztgetem az infót magamban.
- Egye fene. Úgyse hiányoznék sok embernek, ha belehalnék a főztödbe. – mondtam neki és nyelvet öltöttem rá.
- Nem tartod furának, hogy 10-kor még ki nem állhattál, most meg van reggel 6 és viccelődsz velem? – kérdezte kuncogva.
- Csss!! Még felébreszted a szüleid! – csitítottam. Nem örültem volna egy őrült apának, aki kivág a házából.
- Nincsenek itthon. Igazából a bátyám és én lakunk itt ketten, ők meg pénzelnek minket. – mondta kicsit szomorkás hangon, miközben elkezdte csinálni a kaját.
- Mióta? – kérdeztem tőle meglepetten.
- 9. korom óta. – válaszolta kurtán. – Van egy húgom, Meli. Beteg. Még csak 10 éves. De annyira beteg, hogy csak New Yorkban tudják kezelni. Azt mondták az orvosok, hogy nem éli meg a 12-t. Miatta költöztek oda anyáék, de nem akarták, hogy nagyon kihasson ránk, ezért minket itt hagytak. – mesélte. – Egyébként amerikai palacsinta lesz. Remélem, szereted. – fordult felém és rám mosolygott, de szemeiben könny csillogott.
- Szeretem. – mondtam vagy inkább hazudtam neki. A nagyim csinált mindig amerikai palacsintát. Mindent jól tudott csinálni, de ezt az egyet nem… mondhatni förtelmes volt, de nem akartam Zoe-t lelombozni.
- Mi a helyzet a te családoddal? – kérdezte.
- Apám olyan, mintha nem is lenne, anyámmal nagyon jól elvagyunk, meg van egy bátyám, aki másik városban tanul. Havonta jön haza. –mondtam neki kurtán. Nem akartam megnyílni előtte.
- Voilá! – mondta és elém rakott egy palacsinta tornyot a tetején tejszínhabbal a palacsinták között pedig csokiszósszal.
- Köszönöm! – mondtam neki egy kurta mosoly kíséretében és kicsit félve nekiláttam. – Ez finom! – kiáltottam fel, aztán szaporábbra vettem az evést.
- Örülök, hogy ízlik! – mondta egy mosoly kíséretében.

***

- Köszönöm a reggelit! – mondtam neki, mikor már köszöntem elfele. – Aludj jól! – tettem még hozzá és kiléptem az ajtón, mire ő megfogta az egyik kezem és egy csók erejéig visszarántott magához.
- Te is Drake! – suttogta. Hazafele menet végig ez járt az eszemben. Zoe Young… megcsókolt… nem is egyszer… reggelit csinált… több órát együtt töltöttünk… huh… ez a csaj tényleg jó harcias…